Tenchu Z, avagy a lopakodás művészete

Első sorban szeretnék üdvözölni mindenkit.
Megosztanék veletek egy kis infó áradatot a mostani aktuális címünkről. Kicsit körbe jártam a kérdést, mielőtt neki állnék ennek a cikknek. Játszottam nem keveset, és olvastam még többet a netten szerte széjjel. Tény hogy nagyon vártam a játékot, mert a kezdetektől fogva nagy rajongója vagyok a szériának. Nagyon sok kellemes órát töltöttem el az előző epizódok minden pályájának Grand Master fokozatának elérésével. Leszedtem a demót is a Market Place-ről, ami kicsit csalódás volt a gyenge grafika miatt. Igaz a hangulatra már ott sem lehetett panasz. Majd megjött a full game.
Beleugrottam és azóta is csak ezzel az egy címmel tolom. Nem tudom abba hagyni…
Közben olvastam teszteket és kommenteket a netten. Amit ott találtam az kissé hasba rúgott: a játékot nagyon lehúzták. Nem is emlékszem, kapott e valamelyik játék is ennyire kevés pontszámot. Ha jól emlékszem a GameSpot-on kapott 4.9-et, ami iszonyatosan kevés. Azt közvetítve ezzel, hogy ez egy abszolút hasznavehetetlen és élvezhetetlen szemét.
Remélem elfogadjátok az alábbiakat szubjektív és pártatlan véleményként.
Ugorjunk neki…
Történelem: Annó amikor a PSX debütált hatalmas és szinte osztatlan sikert aratott. Újszerű játék élményt és 3D-s megvalósítást hozott magával az új adathordozó ( CD ). Nem sokra rá jelent meg az első Tenchu ( 1998 ) . A játék nagyon nagy siker lett. A csendben gyilkolás,lopakodás ezen megvalósítása még sehol nem szerepelt. Egy nagyon jól megkomponált mára már klasszikussá érett játékról beszélünk. Feudális japán korban a hozzárendelt pályákon kellett a ninjánkkal lehetőleg észre vétlenül teljesítenünk az adott missziót. És akkor még nem beszéltünk semmit a remek sztoriról és a gyönyörű zenékről.
Ez a misztikus világ ami a ninjákat mindig is belengte kinek a fantáziáját ne mozgatná meg?
Főleg aki kicsit is kedveli a keleti kultúrákat..
Közben érkezett két küldetés lemez pár új pályával.
Nem is kellett sokat várni a következő részre ami a Tenchu: Birth of Stealth Assassin ( 2000 ) nevet kapta. Több karakter, több pálya, szebb grafika és egy rejtett karakter és komplett sztorija került az új korongra ( számomra a mai napig toplistás Wink ) . Amit az első részben is a legtöbbet kritizáltak a játékosok szintén javítva lett, a mesterséges intelligencia.
Majd beköszöntött az új generáció a PS2 személyében, és mint PSX-es siker sorozat a Sanyi kért belőle még nem kis örömünkre. A Tenchu: Wrath of Heaven ( 2003 ) már DVD-n jött és iszonyatosan kíváncsian vártuk hogy mivel tudják megtömni a lemezt. Hát kaptunk csodaszép grafixot és hatalmas pályákat, töménytelen változatos ellenfelekkel ( birkákkal  ) . Színre lépett Tessu a nappal csontkovács éjszaka bérgyilkos titkos karakter is, akinek kivégzései röntgenfilm szerűen voltak megvalósítva ami nagyon állat volt.
És olyan zenei orgazmust ami hatása alatt állok azóta is. Nem vicc, fent van a PSP-en a teljes zenei anyag a mai napon is. Történetileg a sztori az első és második játék közt alakul.
Ebből a részből a MS Xbox-a is kapott Tenchu: Return from Darkness ( 2004 ) alcímmel ami majdnem teljesen megegyezett a PS2-es verzióval csupán SOKKAL szebb volt és volt benne három exkluzív pálya is.
Egy évvel később jött a következő darab PS2-re Tenchu: Fatal Shadow címmel ( 2005 ) .
Szerintem ez volt a legrosszabb rész mindközül. Na nem a rossz grafika vagy ilyesmi miatt, hanem a semmit mondó főkarakter akit Rinnek hívtak lecserélve ezzel Rikimarut és Ayannet. Nem lehetett eldönteni hogy most fiú vagy lány (egyébként lány volt). Volt még egy nagyon nagy hibája: nem sok köze volt az elöző sztori vonalhoz és nagyon nehéz volt. Élvezhetetlenül.
Nagyon durván nyomta a gép, és ha a pálya végén ne adj úristen még volt egy boss is és elvert, kezdhetted az EGÉSZET elölről. Még az olyan megszállottak is feladták a felénél mint én. Biggrin
Közben volt pár bőrlehúzás, jobb és rosszabb: Tenchu: Time of the Assassin ( PSP ) 2006
Erről csak annyit hogy igényes megvalósítás de sajnos a PSP korlátolt grafikai és irányítási metódusai miatt eleve élvezhetetlen lett.
És persze kellett lennie egy DS-es verziónak is Tenchu: Dark Secret alcímmel ( 2006 ) .
Erről nem tudok nyilatkozni, mert nem láttam.
Rebesgetnek kósza híreket valami mobil verzióról is, de majd kiderül mi lesz belőle.

Az alapok: A játék a feudális japánban játszódik a középkorban. A Tenchu univerzum szerint a második rész után nem sokkal. Rikimaru és Ayanne elpusztította a feltámadt gonoszt amely ismételten fenyegette a virágzó, békés providenciát. Lord Ghoda a lánya életét köszönheti a két ninjának. Rikimaru elnyerte hűbérura barátságát és tiszteletét. Mint az Azuma klán új vezére Rikimaru felvirágoztatta a kis ninja falut. Mi egyike vagyunk az ígéretes ú j generációnak, és még sokat kell bizonyítanunk mesterünknek a rá termetségünkről.
Valami nincs rendjén…Szóbeszéd járja a tartományt hogy a távolabbi vidékeken a határnál felütötte a fejét a korrupció. Két állam közti konfliktus kezd el kibontakozni aminek cselszövéses szálait nekünk kell kibogozni.
Nem okozhatunk csalódást!

A játék: Most hogy mindenki tisztában van az alapokkal, térjünk rá a jelen prezentációra. A játékot behelyezve egy hangulatos intró következik, amiből az ég világon semmi nem derül ki de nagyon komoly. Az alaphangulatot megadja és csodálatosan van hangszerelve. Természetesen itt is a mesteri páros alkotásáról van szó: K2 és FROMSOFTWEARS. Mindkét cég elkövetett már a múltban különálló Tenchu részeket, most viszont karöltve dolgoztak.
Joggal mondhatom, hogy ebből a lehető legjobb sült ki.
Főképernyő és a menü puritán egyszerűségű, viszont a zenétől majdnem behu@oztam . Szóval a start megnyomása után három menü közül választhatunk: New Game, Continue, és Options. Nem részletezem, mert nagyon felesleges. Aki itt eltévedt, annak ajánlom a legó haladó fokozatát három éves kortól Wink !
Maradjunk az új játék indításánál, és kattintsunk a New Game opcióra. Most jön az első újdonság! Nincs előre letárol főkarakter(ek). Megszerkeszthetjük saját ninjánkat ízlés szerint, és a rendelkezésre álló kevés ruhából fel is öltöztethetjük. Majd még egy meglepetés…Készítenünk kell magunknak egy társat, amolyan árnyék félét. Igazából sok szerepe nincs, néhol az átvezető animációkban felbukkan és ennyi. Lehet, de nem biztos hogy a múlti játék módokban kaphat nagyobb szerepet. Amit viszont megfigyeltem, nincs előre letárolt CG videó. Minden jelentben az aktuális karakter és a ruházata/tárgyai szerepelnek hibátlanul ahogy kell.
Karakter készítés után kapjuk a tényleges menüt: Solo Mission, Xbox Live, System Link, Ninja Training.
Ajánlom mindenkinek a tréning végigküzdését, mert a játék irányítása alapokban megváltozott. Nagyon sok új mozgás gyakorlást igényel.
Ha ezt sikerült teljesíteni, és megcsinálni a múltikillt (ami nekem a mai napig is nem megy) is akkor mehetünk is belecsapni a lecsóba.

Solo Mission (sztori móka): Egy régi ismerős fogad minket a ninja falúban, nem kisebb személyiség mint az Azuma ninja klán feje:Rikimaru. Nála vehetünk fel küldetéseket, tőle balra pedig a „Shop”-ot találjuk. Itt nagyon sok okosság van/lesz a játék alatt.

Skills/Abilities: két almenüre oszlik->

Ability Settings: Fejleszthetjük hősünket akár egy RPG-ben. Alapból három fő tulajdonságot fejleszthetünk akár úgy is hogy eltolhatjuk egyiket a másik rovására. A játék elején mind hetvenen áll,nevezetesen a következők: Vitality-Életerő, Strenght-Erőlét, Agility-Állóképesség.
Mindenki a saját belátása szerint garázdálkodjon ezekkel  .

Ackquire Skills/Abilities: itt vásárolhatunk az aranyainkért különböző dolgokat mint kombók, titkos tecnikák, képességek. Rengeteg minden van és ezek is fejleszthetőek!

Items: két almenüre oszlik->

Equip Items: Minden küldetés előtt fel kell rakni a megvett/elért tárgyakat amiket magunkkal szeretnénk vinni!
Purchase Items: Itt vehetünk új tárgyakat, amik a játék során mérhetetlenül bővülni fognak ahogy szép sorjában megnyitjuk őket a sikeres missziók teljesítése után.

Clothing: két almenüre oszlik->

Change Clothing: Mivel a karakterünk teljesen szabadon öltöztethető itt amiket megvettél ruhákat, maszkokat, pajzsokat és nagyon sok mást, most fel is aggathatod a karakterre.

Purchase Clothing: Itt rengeteg cuccot vehetsz a ninjádnak. Nem beszélve arról hogy ezekhez minduntalan újabbakat kapsz a játék folyamán. Mondanom sem kell hogy egyre jobbakat, és durvábbakat. Jó szórakozás már csak mindet összegyűjteni is… 
A legdurvább az, hogy én sem a képességemet fejlesztem, hanem ezeket vásárolgatom.

Küldetések: Iszonyat sok, több mint ötven van a játékban. Ezekhez csatlakozik három nehézségi fokozat. A pályaválasztás Rikimarunál történik a térképen, LB és RB a nehézségi szint beállítása. Nem lövök le minden poént de a játék minden szinten többet mutat magából.
Minden küldetés előtt kapunk egy kis eligazítást, amolyan feliratos módon, de ami nagyon ász ,hogy japánul el is mondják közben. Besz@rás hogy mekkorát dob a hangulaton!
A játékos teljesítmény megítélése is megváltozott. Sikeres küldetés végén a játék Ninja 1-től Ninja 5-ig osztályoz, ez alapján kapjuk az aranyat a megbízótól. Minél magasabb osztályzat annál nagyobb a szorzó. És ügye rengeteg helyre lehet költeni az aranyat Biggrin !
A küldetések is igen sokszínűek csak egy a közös bennük: soha nem szabad hogy észrevegyenek. Van itt célpont kiiktatása, információ gyűjtés, szabotázs megakadályozása stb stb..

A miként: Hát igen… Sokat változott az első résztől a technológia. Viszont a koncepció nem változott. A csendben gyilkolás művészete és élvezete amit nem lehet megunni.
A demó verzió vitatható volt a gyenge grafikai megvalósítás miatt Itt viszont már minden a helyére került. Nincs két azonos pálya. Dinamikusan változó napszakok várnak ránk, a pályák hatalmasak és rengeteg ellenfél várja, hogy lehenteljük őket. Minden tükörsima, sehol semmi gikszer. Iszonyatosan sok poligon van a képernyőn. Nem akarom tovább polírozni a dolgot mert inkább nézzétek meg.

A hogyan: Erről már sokkal többet tudok mesélni. Kezdjük a legelején a mozgásokon. Belépett pár új elem és néhány átalakult. Nem akarom most a teljes gomb kiosztást részletezni csak pár gyakorlati tanács, amire nem biztos hogy rájönnél. Az itt következő dolgok két haver összmunkájának a gyümölcse, kösz Mataj.
Hosszú ugrás: Bal Ravasz+A
Kapaszkodó karom használata: jobb analóg klikk majd kurzor mozgatása amíg nem lesz élénkpiros a célkereszt majd karom eldobása az LB-vel.

Mozgások eltett karddal:

Őr elfogása: X
Őr elhurcolása: Analóg kar
Őr kivégzése: X újra
Őr vagy ártatlan leütése: hátulról X-el elkapni és B-vel leütni
Őr földre teperése: RB
Őr nyakának kitörése a földön: levinni a földre és X ( nem hagy vérnyomot! )
Őr falhoz állítása: falhoz vinni majd A
Őr hátának szétszecskázása: falhoz állítani majd X (nagyon brutális)
Halott felvétele a vállra: leguggolni az RB-vel majd az X
Halott letétele a vállról: újra X (csendes)
Halott eldobása a vállról: Bal Ravasz (hangos)

Mozgások elővett karddal: vigyázat közelről meghallják a hangját!

Kivégzések: a régi rendszer szerint itt is működnek:
Elölről, hátulról, oldalról, szemből, ráugorva, és guggolva.

„KI” kivégzések: amikor a célpont elérhető közelségbe ér megjelenik körülötte egy szimbólumokból kirakott kör, mely változtatja a színét. Amikor mélyvörös és hallunk egy szívdobbanást akkor tudunk kivitelezni „KI” kivégzést.

Speciál KI kivégzések:
Halásos árnyék: papír ajtón ha az árnyékra kirakja a szimbólumot X
Hasba szúrás: elővett karddal közvetlen a sarokhoz állva a fal mellett közeledő őrt bevárni még kijelöli a kör majd X és berántja a sarok mögé.

Öt perfekt „KI” kivégzés archívmentet ér!!

A hangok és zenék: Nekem ez nagyon fontos volt, mivel az előző részek igen magasra rakják a lécet. Nem kellett most sem csalódnom. Különösen tetszett a szituáció függő zenei váltások. Főleg az nagyon komoly mikor felfedeznek. Természetesen Dolby Digital 5.1-ben szól a játék. Nagyon jók a hangok ami nagyon megdobja a hangulatot hogy bele élhesse magát az ember. Csodás zenékkel találkoztam már és számomra nagyon sok abszolút befutó lesz szerintem. Itt sem hibázik semmi.

Újítások: az irányításban megjelent a csendes futás amit a Jobb Ravasszal hozhatunk elő, és ha megnyomjuk az A-t is akkor szökken egyet előre a karakter. Vigyázat, mert közelről azonnal meghallják a szökkenést. Jobban kezeli a játék a platformokat. Ki lehet hajolni, le
lehet kukucskálni stb, stb….
A mesterséges intelligencia is meg lett dobva rendesen. Az őrök észrevesznek, már nem csak vízszintesen hanem szinte minden látószögben ha kilógsz. Kiszúrják a vérfoltokat, a hullákat, egymás eltűnését mert vannak pontok ahol találkoznak és váltanak pár szót. Ha a kolléga eltűnik gyanakodni kezdenek. Kiszúrják az árnyékunkat (van rá új visszajelző is a HUD-on a rejtettségünkről) a szagunkat és a zörgéseinket a tárgyainkkal és a környezettel.
Szóval rendesen látszik hogy rengeteget dolgoztak vele.
El sem merem képzelni hogy múltiban mekkora móka lehet a játék…
Nem beszélve a játék változatos és szinte már mesteri lopakodós gyilkolási technikáiról amiket fentebb részleteztem. Egy célt ötven képen el lehet érni!

Összérték: Nem tudom a fentebb leírtak szerint kinek nem tűnik ki hogy a játék minimum 8,5 pontos a számomra. Azért nem mondok többet mert nem mindenki van oda a stílus és a játék menetéért. Viszont azért az tény hogy a baráti társaságomból MINDENKI ezzel játszik olyan címeket hátra szorítva mint a Forza 2, DIRT, Call of Juarez és a többiek.
Szerintem a játék méltánytalanul, és csúnyán le lett húzva. Nem akarom mindenkinek agyon majmolni a játékot, de ítéljétek meg magatok, és ha tehetitek próbáljátok ki ti is.
Szerintem megéri, mert egy szép és tartalmas játékot kaptok.

LAJA X