Játékot csinál a szobából az új Xbox?
A kiterjesztett valóságra (augmented reality) épülő látványos technológiát mutatott be a Microsoft a Samsung egyik sajtókonferenciáján, ami szakértők szerint akár a következő generációs Xbox játékkonzol képességeinek első megvillantása is lehet. Az Illumiroom nevű technológiát egy Kinecttel, valamint egy projektorral felszerelt Xbox 360-nal mutatták be. A demóban a játékos élőszóban utastja a konzolt, hogy „go big”, vagyis nőjön nagyra, mire az néhány másodpercet eltölt a szoba beszkennelésével, majd a képernyő részévé teszi az egész helyiséget.
A projektor a tévéképernyő körül a falra, illetve az ott elhelyezkedő bútorokra vetít képet, ami az éppen futó játékhoz kapcsolódik, a háttér lelóg a képernyőről, a robbanások effektjei a falon folytatódnak, sőt az egyik lövöldözős játéknál maga a kép mászott ki a falra, az egész szobát az akció helyszínévé változtatva.
Teljes cikk és videó: Index.Hu
Ezt más is tudja, egy kis LSD-vel.
_____________________________________________________
X360 fat és slim okosítás, RGH Székesfehérváron
_____________________________________________________
X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron
:D
___________________________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél
___________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél
0:27 bal oldalt a polcot nézzétek. egy nagy képernyő van a tv mögött. átverés, mint mikor a kinect reklámban beszkennelte a gép a kiscsávó gördeszkáját úgy, hogy még a festés azt a részét is látta ami a keze alatt volt
A megvalósítás lesz a lényeg, amit majd magad is megvehetsz.
Attól függetlenül nem rossz ötlet.
_____________________________________________________
X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében
Samurai Spirits! >:)
_____________________________________________________
X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében
Samurai Spirits! >:)
Na ezt el tudnám képzelni 3D projectorral..éccaka,horror game...és valami az arcodba ugrik...jáááá