Mit fog tudni az új Xbox?

A Microsoft május 21-én, kedden, helyi idő szerint délelőtt 10-kor (ez Magyarországon este hetet jelent) mutatja be az Xbox360 játékkonzol utódját, aminek egyelőre hivatalosan neve sincs, viszont az boztos, hogy a Sony Playstation 4-e mellett a karácsony nagy slágere lesz, és alapvetően befolyásolja majd a videojátékok, illetve a szórakoztató elektronika következő évtizedét. Az érdeklődés az új gép iránt elsöprő, a lécet pedig a Sony a PS4-bemutatóval magasra tette. Összegyűjtöttük a pletykákat a gép környékéről, hamarosan kiderül, mennyi igazságtartalmuk van.A Microsoft jó előre leszögezte, hogy a nagy bejelentésnek csak a fele esedékes a cég főhadiszállására meghirdetett bemutatón, ahol szinte kizárólag az új Xbox képességeiről lesz szó, illetve a cég víziójáról a videojátékok jövőjével kapcsolatban. A konkrét játékok bemutatása június közepén, az E3 játékkiállításon lesz esedékes Los Angelesben.

A hardvergyártóktól kiszivárgott hírek szerint a gép lelke egy 8 magos, 1,6 gigahertzes processzor lesz, amit 8 gigabájt memória szolgál ki, plusz egy legalább 50 gigás háttértár. Bár valószínűleg nagy szerepet kap majd a játékok netről való streamelése, a jó öreg bluray-lemez azért helyet kap a gépben, ez lesz a játékok terjesztésének alapformátuma. Wifi, USB 3.0 és HDMI port a tévére való csatlakozáshoz alap. A gép szériatartozéka lesz a Kinect új verziója (az Xbox360 mellé úgy kellett külön megvenni), aminek egy nagyságrendet fog nőni a felbontása, állítólag az ujjmozdulatokat is képes lesz értelmezni, és a hangfelismerést szájról olvasással erősíti meg a kamera képelemző rendszere.

Teljes cikk: Index.hu

Laja X
Laja X képe
Offline
Itt volt: 9 hónap 2 hét
Csatlakozott: 2006-07-12 11:31

Estére megnézzük, aztán vad megbeszélések tárgyát fogja képezni.. Biggrin

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

ReVerse
ReVerse képe
Offline
Itt volt: 8 év 8 hónap
Csatlakozott: 2010-11-02 22:06

Online nem lehet majd nézni?

--------------------------------------------------------------
[link=http://www.youtube.com/HardPlayHeroes]Hard Play Heroes[/link]

sidocious
sidocious képe
Offline
Itt volt: 3 hónap 1 hét
Csatlakozott: 2006-06-12 08:33

Természetesen de...
Pl Xbox.Hu vagy Gamer365.Hu meglátogatása esetén találsz ezekre utalást Smile
De ha a legbiztosabb forrást keresed:
http://majornelson.com/2013/05/21/xboxreveal-day-where-to-watch

___________________________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

___________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

leo58
leo58 képe
Offline
Itt volt: 4 év 8 hónap
Csatlakozott: 2007-02-22 13:50

Valahogy eddig még nem ájultam el tőle. Azért anno a 360 áll leejtősebb volt...:-\

http://www.xbox.com/hu-HU/hub/reveal

_____________________________________________________
PSN ID: Leo58hun
Szabályzat, XBSLINK.

_____________________________________________________
PSN ID: Leo58hun
Szabályzat, XBSLINK.

sidocious
sidocious képe
Offline
Itt volt: 3 hónap 1 hét
Csatlakozott: 2006-06-12 08:33

facebookon kommentelek mindent az xboxklub oldalán ;)

___________________________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

___________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

Munez
Munez képe
Offline
Itt volt: 3 év 10 hónap
Csatlakozott: 2009-03-20 12:38

Te min nézted haversrác, mosógépen? O.o Én azért pislogtam párat.

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron

sidocious
sidocious képe
Offline
Itt volt: 3 hónap 1 hét
Csatlakozott: 2006-06-12 08:33

A VHS méreten? Biggrin
vagy inkább BETA? :D

___________________________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

___________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

Munez
Munez képe
Offline
Itt volt: 3 év 10 hónap
Csatlakozott: 2009-03-20 12:38

Kivételesen monitoron néztem, nem volt vele baj. Nálatok van? Biggrin

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron

sidocious
sidocious képe
Offline
Itt volt: 3 hónap 1 hét
Csatlakozott: 2006-06-12 08:33

Olyan? Minek lenne! Biggrin
A codghost ezen is elfutik Biggrin
Amúgy a kiskonzol méretére céloztam volt ;)

___________________________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

___________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

Munez
Munez képe
Offline
Itt volt: 3 év 10 hónap
Csatlakozott: 2009-03-20 12:38

Az mondjuk okádékul néz ki. Biggrin

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron

Laja X
Laja X képe
Offline
Itt volt: 9 hónap 2 hét
Csatlakozott: 2006-07-12 11:31

Nem tom.. Nem hozta azt, amit vártam.
Nagyon elmentem Multi médiás entertaintment systembe.
Az online TV lexarós, Kinect szintén. Sport játékok dettó.
Hol vannak a játékok? Forza 5 alap. Halo sorozat, OK. NFL? Mennyé má.. EA? Loooool... Fifa 14 csak Xbox One-ra. Ki nem xarja le. Én gémer vagyok, játszani karok.. A COD Ghost meg már kb annyira ütött be, mint a Barátok Közt 1249-ik része..
Egyedüli új IP a Quantum cucc volt.. Jó duma, első évben 50 játék, és többsége új IP.
Erre meg annyit, E3-on megmutathatjátok.
Konzol pofás, joy szerintem penge, Kinect mehet a kukába a hangvezérléssel és a többi szeméttel együtt.

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

Laja X
Laja X képe
Offline
Itt volt: 9 hónap 2 hét
Csatlakozott: 2006-07-12 11:31

Barátom és a saját véleményem.. Smile

KATT

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

sidocious
sidocious képe
Offline
Itt volt: 3 hónap 1 hét
Csatlakozott: 2006-06-12 08:33

1 kritikus a facéról: xboxod one? Van! De nekem már 360am! :D

___________________________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

___________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

leo58
leo58 képe
Offline
Itt volt: 4 év 8 hónap
Csatlakozott: 2007-02-22 13:50

Nem. De van egy egész komoly kis pc és HD ill. Full HD-ban high vagy ultra felbontáson tolom (kipróbálom.) a játékokat. Szóval a bemutatott játékok grafikájától nem tudtam hanyatt esni. Szép meg minden, de már láttam hasonlót. Nincs az az érzés mikor először megpillantottam s Gears Of War első részét. Abban az időben a pc-s játékok nem nagyon jártak a közelében. Erre gondoltam.

Más.

Itt egy kis Videó. 2:04:40-től érdemes lesni..:D Fickóbol hogy kibukik a kula...:D
Már csak azt röhögném ha a PS4 is ilyen minimal design-el jönne ki. Végül is vagy 20X megnézve a bemutatót már egészen szokható a külső.

_____________________________________________________
PSN ID: Leo58hun
Szabályzat, XBSLINK.

_____________________________________________________
PSN ID: Leo58hun
Szabályzat, XBSLINK.

sidocious
sidocious képe
Offline
Itt volt: 3 hónap 1 hét
Csatlakozott: 2006-06-12 08:33

Hát nem tudom... Médiacenterre nincs szükségem, cserébe fűtőtesttel is rendelkezem és megvan még a Phillips VHS magnóm is :D

___________________________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

___________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

Munez
Munez képe
Offline
Itt volt: 3 év 10 hónap
Csatlakozott: 2009-03-20 12:38

Újabb cikk

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron

korni
korni képe
Offline
Itt volt: 1 év 1 hónap
Csatlakozott: 2012-05-24 19:14

Maga a gép cefetül néz ki, nekem is rögtön a videómagnó jutott róla eszembe. Azt előre borítékolom, hogy lesz belőle újratervezett külsővel érkező változat.
_____________________________________________________
Xbox 360 flash, RGH Mosonmagyaróváron és Győrben

fishbns
Offline
Itt volt: 7 év 11 hónap
Csatlakozott: 2007-09-10 20:40

Megbarátkoznék a 80as évek dizájn elemeivel,de a játékok nem győztek meg. Mivel már nagyon unom, hogy fizetnem kell a netes játékért,így előfordul, hogy átnyergelek a sony masinára, ha ingyen lesz a net. (nem mellesleg ps4-re lesz Diablo is)

Laja X
Laja X képe
Offline
Itt volt: 9 hónap 2 hét
Csatlakozott: 2006-07-12 11:31

Kinect nélkül nem megy.. És minden nap egyszer be kell csekkolni a géppel a netre.
Nem szeretem a számomra felesleges dolgok kötelezőségét..
Részemről passzolom.

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

sidocious
sidocious képe
Offline
Itt volt: 3 hónap 1 hét
Csatlakozott: 2006-06-12 08:33

Egy korrekt összefoglaló:

___________________________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

___________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

Laja X
Laja X képe
Offline
Itt volt: 9 hónap 2 hét
Csatlakozott: 2006-07-12 11:31

Nekem is pont ennyi jött le..
TV központú multimédiás egység, játékok helyett.
EA majmolás, HALO sorozat, és COD Ghost akutyadekurvajólnézkivel a végén... XD

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

Laja X
Laja X képe
Offline
Itt volt: 9 hónap 2 hét
Csatlakozott: 2006-07-12 11:31

Ezt nézzétek meg, ennek befostok.. Biggrin

Xbox Összefoglaló

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

Munez
Munez képe
Offline
Itt volt: 3 év 10 hónap
Csatlakozott: 2009-03-20 12:38

5 millió-csilliárd tranzisztor? Biggrin

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron

Laja X
Laja X képe
Offline
Itt volt: 9 hónap 2 hét
Csatlakozott: 2006-07-12 11:31

Nagyon megmondja a srác, nem? Amazed

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

pincsi
pincsi képe
Offline
Itt volt: 10 év 10 hónap
Csatlakozott: 2008-04-03 11:21

Most őszintén: mi ebben az új? Semmi extrát nem látok! 8 magos 1,6-al, 8 gig memóval? Ez miben csapja le az i4-esel tápolt asztali gamer PC-ket? Miben különbözik attól, hogy ennek a gépnek az árából, meg kicsit megszorítom magam, teszek hozzá és össze rakok egy töki masinát, amin még a legújabb megaszuperhiper igényű játék is megy? Ráadásul olyan mint egy kutya, állandóan csekkoljam, éppen mit akar (kötöttségek a konzolhoz, nem a barátom és nem az életem értelme). Én is passzolom.

------------------------------
És mondá az Úr:-Lőn világosság!
De még mindig vala a nagy semmi, de azt már tisztán lehetett látni!

------------------------------
És mondá az Úr:-Lőn világosság!
De még mindig vala a nagy semmi, de azt már tisztán lehetett látni!

korni
korni képe
Offline
Itt volt: 1 év 1 hónap
Csatlakozott: 2012-05-24 19:14

A kérdésedre a válasz: az új konzolokban a grafikus mag és a központi processzor azonos memóriatérbe pakol, így gyorsítani lehet a kettő közötti adatcserét. Így a CPU le tud passzolni olyan dolgokat a GPU-nak, amit az gyorsabban ki tud számolni, pl: tárgyak esése. Ezáltal ha grafikában nem is, de fizikában élethűbb játékokra lehet számítani. A FIFA 14-ben használt Ignite engine pont ezt hivatott megvalósítani, ami nem lesz (egyelőre) PC-re, mert ott ezt nem tudják megoldani.
_____________________________________________________
Xbox 360 flash, RGH Mosonmagyaróváron és Győrben

Lacmaster
Lacmaster képe
Offline
Itt volt: 9 év 1 hónap
Csatlakozott: 2009-11-15 13:18

Egy csomó olyan újítás ami k.ra nem érdekel! Valaki írta a Fifa nem érdekel ,gémer vagyok szó használatot, igaza van!!! Én GOW, Assasins, Dead Space rajongó vagyok! Nem érdekel a Halo tv, hogy hangra tudjam nézni a Barátod közt 100 milliomodik részét!Kinect nekem felejtős, internet van, de mi van ha még sincs? És mi az hogy követel meg kér dolgokat?Majd én eldöntöm mit hogyan akarok.Így is elég pénzt lehúznak a Live-al, játékokkal! Nem elég? Nagyon nagyon nem jó ez így! És valóban, mikor 360 bejelentés volt a GOW-al, majd meg vesztem, de most veszet kutya lettem:)Semmi jóra nem számíthatunk szerintem, sajnálom hogy elfog veszni, de én 70-30%-ot adok hogy nem lesz ilyenem...Hiányzik nagyon az a bizonyos érzés mint a GOW, Dead Space-nél..Megállni, nézelődni és örülni a kicsikémnek...A COD-ot pedig már agyon csépeltnek gondolom, semmi újítás! Régen mennyi olyan játék volt ami a semmiből jött elő és jó volt, lásd ,( nekem )a Dark Sector..Szeretem a 360-at, a játékot, néha örültnek néznek annyira oda vagyok , de én ezen kapcsolódtam ki! Mi lesz ezután?

sidocious
sidocious képe
Offline
Itt volt: 3 hónap 1 hét
Csatlakozott: 2006-06-12 08:33

De hát lesz a COD-ban kutya! Biggrin Assejó? :D

___________________________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

___________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

Stryder
Stryder képe
Offline
Itt volt: 8 év 9 hónap
Csatlakozott: 2013-04-01 11:07

Őszintén szólva nem nagy szám az a kutya. Smile

Munez
Munez képe
Offline
Itt volt: 3 év 10 hónap
Csatlakozott: 2009-03-20 12:38

Meg 5 millió-csillió tranzisztor! Biggrin

Oldalak