Már 2012-ben megjelenik PlayStation 4?
A Digitimes információi szerint a Sony partnerei már a gyártást készítik elő.
A Sony korábban már megerősítette, hogy a PlayStation 4 fejlesztés alatt áll, de ennél többet nem hajlandóak beszélni róla. A Digitimes információi szerint a fejlesztések előrehaladott állapotban vannak, és a japán vállalat partnerei már a gyártósorokat készítik elő. Az új konzol a PlayStation 3-hoz hasonlóan a Foxconn és Pegatron gyáraiban készül majd, és várhatóan már 2011 végén megszületnek az első minták, a start pedig 2012-ben lehetséges.
A pletykák szerint a Sony olyan mozgásérzékelős technológiát szeretne, amilyen a Microsoft Kinect. Bár a PlayStation 3-hoz is létezik egy Move névre keresztelt megvalósítás, a kasszáknál a Kinect egyelőre sikeresebbnek mondható.
Teljes cikk: prohardver.hu
Merő fikció.
Bár senki sem tudja, hogy mi lesz az igaz.
Az köztudott, hogy mindhárom cég dolgozok a nextgen gépein.
A különbség annyi hogy a Nintendo már bejelentette a sajátját.
Izé.. Annak a köntrollerét.
És nem is nextgen.
Mindegy.
A többiek is szép lassan benyomják őket.
Részemről a jövő év korai lenne.
_______________________________________
Sony és MS konzol okosítás Tolna Megyében
PS3 ID: LAJAX01
Samurai Spirits!
_____________________________________________________
X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében
Samurai Spirits! >:)
Kinectet másolni szintén bukta....
Na meg azért bejelenteni, hogy előbb jön a 4, mert a 3-ba belebuktak? Ennek egy összehányt konzol lesz a vége.
______________________________
X360 fat és slim okosítás Székesfehérváron
_____________________________________________________
X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron
2012-ra sem hinném, hogy olyan égetően szüksége lenne a konzolpiacnak egy újabb generációra. Jelen pillanatban még a jelenlegiekben is van kihasználatlan "erő". Ha a MS-nak van egy kis türelme és esze, akkor vár a PS-re +1 évet, ami technológiailag is előnyt ad neki.
A PS-nek meg ez a WII-Kinect kombinációja (joy nélkül) hosszútávon halott ötlet.
Ez az én véleményem persze és én ehhez kicsike vagyok...
Az a baj hogy már semmi nincs az x360 ba (ps3 ban még lehet a cell miatt de ennyi) Nézd meg a BF3 mat. Vagy akár a Cry2 őt. Még a dy9 es pc-s változata is szebb mint konzolon. Ideje lenne már kihozniuk az újat hogy fejlődjön a teknológia. Ha megmarad a jelenlegi gen 3-4 évig akkor a Dirt5 is az EGO engine fogja használni. Ami vajuk be most még szép de 2 év múlva már nem igen lesz az. Vagy az lesz mint most a BF3 mal meg az összes játékkal amit a Frostibe 2 vel készítenek (NFS RUN) le lesz butítva agyonra konzolon.
Csatlakozom Munez véleményéhez! Valószínűleg a bukásuk poraiból szeretnének felébredni, feltápászkodni.... Annyira tudták mondani: hogy 7mag+bluray stb..Csak éppen valahogy mégse az igazi:)Hmmm...Elhamarkodott és bukás szaga van ismét
Egyébként a sony 10 évre tervez egy-egy konzol generációt amit nemrég megerősített a góréjuk is
hat nem tudom, mi lesz ebböl..
(plane hogy most mutattak be a vita-t.. igy nem tünik esszerünek, hogy 1even belül teljesen lecsereljek az eddigi konzolkinalatukat..ez azert megsem pc)
nekem a jelenlegi konzolokkal sincs semmi bajom... (nalam inkabb az szamit, hogy valoban JO jatekok kerüljenek a polcokra, mint a grafikailag agyonhype-olt csodak..)
a kinect-nek ugyanannyira nem latom ertelmet, mint a többi egyeb mozgaserzekelös megoldasnak.. (de lehet ez is csak azert mert tul kicsi a szobam, es igy nalam eselytelen a törtenet..)
majd meglatjuk, türelem.. üdv, w.
Akkor néz majd mindenki ha a régi hardvert optimalizálják majd rendesen. Nem feltétlen biztos, hogy új lesz a hardver csak, aköré építik az új koncepciót. Eléggé erős az a vas ami most is van, csak nincs jól kihasználva.
Lehet kap új videó chip-et de sztem a hardver majdnem marad ugyan az csak újragondolják. Van idejük a tesztelésre, megoldhatják a hűtési gondokat, csiszolhatnak az optikán, már ha lesz benne.Aztán ott van, amit szeretnének a Kinect-hez hasonló dolog. Elképzelhető, hogy ily módon kívánják a PS4-et bevezetni. De aztán bármi megtörténhet.
Nincs ami olyan szentül megpecsételne egy barátságot, mint a közös hányás.
____________________________________________________________ Nincs ami olyan szentül megpecsételne egy barátságot, mint a közös hányás.
Szerintem is elhamarkodott lenne már jövőre kidobni a PS4-et, főleg hogy még a PS2-t is forgalmazzák, és új játékok is jelennek meg hozzá. Sok ps-es ember még a PS3-ra se tért át, szóval sztem sem az erősebb vas lenne a megoldás a sony számára. A jelenlegi konzolgenben csúnyán leverte őt a Wii, aztán az Xbox360, pedig elismerten az ő hardverük a legerősebb, szóval nem ezen múlott, ha lenne egy kis eszük akkor ezt belátnák és más úton próbálnák visszanyerni régi dicsőségük...
_____________________________________________________
Szabályzat, GY.I.K., XBSLink
Pedig ha a konkurencia beindult és a Nintendo márpedig beindult akkor a Microsoft és a Sony is lép hamarosan, őket a profit érdekli, nemaz hogy mi mit gondolunk
Amúgyis ideje van már, a playstation 3 2006ban lett kiadva és vagy egy évvel azelőtt lett szerintem végleges a koncepció. 5-6 év pedig a mostani technológiai fejlődésnél rohadt sok ám. Már a mostani telefonok 1 ghz vagy nagyobb processzorrál rendelkeznek...egy telefon. Meg 256 mb rendszer ram és 256 videó ram a ps3ban ha jól tudom, a telefonomban több van...a ps vitáról meg annyit hogy az handheld és nem helyettesítőnek szánják.
Hát de hiába a hardvert hozod fel, erre mentek rá ebben a gen-ben is csúnyán kikaptak, a legerősebb géppel. A korábbi két konzolgen-ben meg az aktuális sony gép volt mindig a leggyengébb és mégis azokat simán megnyerte. Ebből is látszik hogy a konzolpiac nem azon dől el miben van az erősebb vas. Akinek a legújabb/legjobb grafika kell az úgyse konzolt vesz hanem pc-t.
_____________________________________________________
Szabályzat, GY.I.K., XBSLink
Horror áron.
Nem fog az új PS-sel kaszálni a Sony semmiképp, leginkább a keleti régió miatt, ahol mint tudjuk, virágzik a warez. A 3 is akkor kapott kicsit erőre, mikor törhető lett. Aztán szépen lassan elült a vihar.
100 ezreket pedig max. a sznobok fognak adni egy új genes konzolért, ami szerintem sokkal erősebb és megbízhatatlanabb lesz.
Mint általában az új cuccok, legyen az mobil vagy konzol.
______________________________
X360 fat és slim okosítás Székesfehérváron
_____________________________________________________
X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron
Aki trendikütyü buzi mindegy, hogy mi jelenik meg úgyis megveszi
Akár a Slimx360, nem igen tud többet, mint a fat, de sokan cseréltek rá, mert kicsit módosított, kényelmesített.
Kinect jó dolog, akinek van és használja az imádja. Akinek nincs meg áhítozik rá, vagy csak nagyobb lakásra (én is)
A Sony ha ki is adja az új gent, akkor se hagyja abba a régi supportját, mert amit lehet ki tud hozni. Nem izgat, az ottani emberek okosak, és tudják mibe rakják a milliókat.
______________________________________
XBOX Classic Cristal v1.1, SmartXX v3, 160 Gb, LCD (4x20, blue back); XBOX360 Jasper, 60 Gb, Gamertag: Pokesz79
______________________________________
XBOX Classic Cristal v1.1, SmartXX v3, 160 Gb, LCD (4x20, blue back); XBOX360 Jasper, 60 Gb, Gamertag: Pokesz79
Nem értem miért csodálkoztok? mindig 6 évente dobta a sony piacra a gépeit.
ps1-1994
ps2-2000
ps3-2006
ps4-2012
Amúgy meg ismét a Nintendo villantott egy nagyot ők már tudják hogy nem elég a csili vili hardver valami ÚJ kell. az új kis bumfordi irányító oda ver majd megint mindennek a WII U ban,nagyon sok lehetőséget rejt és jócskán fokozza a nagybetűs JÁTÉKÉLMÉNYT!
fogadni merek hogy a ps4 hez is jön majd érintőképernyős irányító...
fogadok ez is lessz 180-200.000 ft mint annak idején a ps3, OMG lassan kezdhetek gyűjteni
_______________________________________________
ps1 --> modchip, case mod
ps2 --> softmod+80gb hdd
ps3 --> 500gb hdd, kmeaw cfw
x360 --> jasper,250gb hdd,led mod, liquid cooling
x360 --> xenon cooling & case mod
Xbox 360,ps3,xbox one, ps4 Reball, Budapesten
Hát persze..
Akkora játék élmény a pixel háború a hadonászós kontrollerrel is hogy 3 hónap után a szekrény alatt landol, majd ott is rohad el.
Azért az MS és Sony konzolok nem a casual muterodnak szól.
Hanem neked, akit kibaxottul nem köt le egy pinpongasztal méretű kényelmetlen "kontroller".
_______________________________________
Sony és MS konzol okosítás Tolna Megyében
PS3 ID: LAJAX01
Samurai Spirits!
_____________________________________________________
X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében
Samurai Spirits! >:)
Most mi a baj Laja ? Hát ennyire nem szereted a Nintendot ?:D
Ez nem igaz...
A Nintendo-t szeretem.
Volt SNES az életmben, N64, jelenleg is tulajdonban van két Nintendo konzol, GC és NDS XL.
Ezeket szeretem.
Volt egy hónapig Wii-m is, de attól okádtam. Elajándékoztam húgomnak.
Ő szereti.
Most ezzel kapcsolatosan is ezt érzem.
De itt már nem követem el azt a hibát, hogy veszek egy porfogót.
_______________________________________
Sony és MS konzol okosítás Tolna Megyében
PS3 ID: LAJAX01
Samurai Spirits!
_____________________________________________________
X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében
Samurai Spirits! >:)
Off: Van GC-d ? Zsír! IDE-EXi adapterről hallottál már ?
Vinyót lehet vele a GC-re rákötni memókártya porton keresztül.
On: Amúgy szerintem a Nintendo új gépe akkor ütne igazán, hogyha grafikában fel tudná venni a versenyt az MS és a Sony új generációs gépeivel.
Erről a kacatról PÜ-ben dobhatnál valami linket- leírást vagy hogy hogyan is működik.
Erről még nem is hallottam.
Optika kimélő dolog lehet..:)
_______________________________________
Sony és MS konzol okosítás Tolna Megyében
PS3 ID: LAJAX01
Samurai Spirits!
_____________________________________________________
X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében
Samurai Spirits! >:)
Hát persze biztos pixelhalmaz lesz, mivel az előzetes becslések alapján többszörös teljesítményre képes mint az xbox360. vagy a PS3. mondjuk egy ennyi idős gépekett nem csoda hogy alázni fog, el is várható tőle, de a bejelentett játékok és a látott videók alapján ütős kis masina lesz és hamarosan a kezünkbe lesz.
amúgy nekem is van n64- m, xboxom és xbox 360 konzolom is(hála Munez kollega segítségének ) nem vagyok egyik "oldalon " sem, de az irányítóval szerintem semmi gond nem lesz, rengeteg plusz lehetőséget rejt az érintőkijelző, többek között gombvariációk irányításhoz stb. megosztó azt elismerem ,de nagy ötlet és tarolni foga véleményem szerint. A szerinted okádásra való wii irányítót próbálja évekkel a megjelenése után dollármilliókat beleölve a 2 másik konkurencia überelni..
szerintem az Új wii ütni fog, a régi amúgy nekem sem jött be abszolút...majd remélem 2 év múlva eszedbe jut majd ez a hozzászólás amikor a ps4 en nyomkodod az érintőképernyőt
Legyen igazad...
Csendesen megjegyzem, ezek a mondatok "innovatív, sok oldalú, rengeteg lehetőség" már a Wii-vel kapcsolatosan is el lett sütve.
Nem jött be minden, illetve kevés.
Szóval csak óvatosan a frázisokkal.
Meglátjuk.
Sok összetevős.
És ne feledd, nextgen konzolként az első.
Szinte alap értelmezett, hogy megveri minden jelenlegi konzol vetélytársát. És utána?
_______________________________________
Sony és MS konzol okosítás Tolna Megyében
PS3 ID: LAJAX01
Samurai Spirits!
_____________________________________________________
X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében
Samurai Spirits! >:)
Utána pedig bukta, mert nincs nagy nevű game, ami eladná.
PS-t is az exkluzív címek miatt kapkodták el, a többi game pedig mindenféle kínlódás nélkül fut 360-on is.
Nem egy ember van, aki az ütős játékok végigpörgetése után megvált a konzoltól, mint pl. Én is!
______________________________
X360 fat és slim okosítás Székesfehérváron
_____________________________________________________
X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron
Az első WII nekem sem igazán jött be,DE a feleségem és a gyerekem komolyan nagyon oda volt érte, de most úgy néz ki,nekem is bejövős lesz a cucc, arra a pár évre biztos amíg kell.
Biztos olvastátok már az E3-on bejelentett játékok listáját ,de azért belinkelem,mert a hozzászólás alapján még sem, valamint abba azért gondoljatok bele hogy ebben a generácíóban a legtöbb példányban eladott konzolról beszélünk, amit egyetlen egy játékfejlesztő sem hiszem hogy el fog hanyagolni aki konzolokra fejleszt.
http://www.joystiq.com/2011/06/07/wii-u-games/
úgy gondolom már ezek is elég nagy nevek így ennyi idővel a megjelenés előtt, valamint az sem elhanyagolható hogy az IBM az egyik legbrutálabb procit dobja bele ( a 'la cell), valamint az AMD GPU is ütni fog, mivel a jelenleg kapható egyik legelterjedtebb ATI proci a 4870 lesz átalakítva specifikusan , és lesz feltúrbozva. annyit tudok hogy PC-n mindet maxra tolva simán elrántja a Crysis 2 részét full HD felbontásban, és azért az nagy szám, itt pedig célspecifikus hardver lesz, aminek a processzor jócskán be fog segíteni több számítási folyamatba.
Halkan megjegyzem hogy a Ps3 is a bejelentések alapján megváltotta volna a világot, még is alulmaradt még az xbox 360 nal szemben is sok játék grafikájában...ebből is látszik hogy a hardver nem minden sőt , nem a legfontosabb a konzolpiacon,de én nagyon szorítok a PS 4- nek hogy jó legyen és beváljon
A játékok összehasonlítgatása a két konzol között szerintem baromság.
A hardver erősebb PS3 esetében, viszont az MS konzolra könnyebb fejleszteni, amivel PS3-nál csak kínlódnak.
Szóval véleményem szerint a multi platform játékoknál a hanyag és igénytelen portolást _NEM_ lehet a konzol számlájára írni.
Elég, ha csak azt a pár only PS3 címet megnézed.
Uncharted, KillZone, Little Big Planet, Metal Gear Solid, Heavy Rain.
Ebből kell kiindulni.
Hasonlítgasd össze pl a KillZone 3-at a Halo Reach-al.
Az már szubjektív sperpektívát ad.
_______________________________________
Sony és MS konzol okosítás Tolna Megyében
PS3 ID: LAJAX01
Samurai Spirits!
_____________________________________________________
X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében
Samurai Spirits! >:)
nem értem ezt a hozzászólásodat, én nem hasonlítottam 1 játékot sem össze semmivel, hanem a pixelhalmaz szólásodra írtam ezt hogy a hardver még nem minden, hiába az über cucc ha mégis több nintendo fogyott.
a ps3 a gyenge GPU val bukott el, már akkor elavult volt amikor beletették. ami nem multi fejlesztés ott volt idejük a gyenge grafikus magról levenni a terhet és átruházni több számítást a brulál CPU-ra.
nincs ezzel semmi gond,de az hogy pixelhalmaz lesz az új wii azt azért kétlem, erre utaltam azzal hogy a ps3 sem éppen a legtutibb vas...
a ps4 ha igazak a pletykák azért már könnyebben programozható lesz, főleg ha valóban helyt kap esetleg a buldozer, ahogy azt több helyen rebesgetik.
az árára mindenképpen jótékony hatással lenne ez a lépés.
Pár napja eléggé elfoglalt vagyok...
Szóval akkor félre értettelek.
A lényeg hogy véleményt osztottam meg, nulla offenzívitással.
A véleményem azonban az, hogy a Nindendo "U" ismét a MII bu_zis vonulatot fogja képviselni, és lexarja a hardvert.
Persze a korral haladnak, de nem annyira.
Figyeljétek meg, hogy az MS és Sony konzol képviseli majd a "vasat", míg a Nintendo meg erőlteti az újfajta dohányzó asztal "kontrollerben" ??rejlő?? lehetőségeket.
Nálam most ez az érzület van...!neutral
_______________________________________
Sony és MS konzol okosítás Tolna Megyében
PS3 ID: LAJAX01
Samurai Spirits!
_____________________________________________________
X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében
Samurai Spirits! >:)
Hát nem tudom nézted e az induló játékcímeket. brutál felhozatal lesz hozzá., Az új aliens, batman, darksiders,Zelda,Prince of persia, az új induló wii liveről ne is beszéljünk, ami a külföldi oldalakat böngészve talán nem a lehúzásra megy.messze nem lesz ez már az a kis babuci konzol...nagyon remélem
Ez egy PS4-gyel foglalkozó topik!
______________________________
X360 fat és slim okosítás Székesfehérváron
_____________________________________________________
X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron
ha visszaolvasol láthatod honnan indult a dolog, a ps4 től. egy kissé túlzásba viszitek a moderálást szerintem. persze tudom jön a válasz nem kötelező feljárni ide. ok.
Oldalak