House of Dead 3 TESZT - balintka

Anno számítógépen, jó 5 évvel ezelőtt játszottam a The House of the Dead című játékkal, ami akkoriban igen ritkaságszámba ment PC-s viszonylatban, ugyanis egy célkeresztes FPS (fénypisztolyos FPS) volt. Akkoriban PC-n csak a Virtua Cop-ra emlékszem, hogy volt, a konzolosok a Time Crisis-szal játszottak már rég. Ez a műfaj akkor is, most is szegényes a PC-ket tekintve, csak nagy ritkán jön ki rá ilyen stílusú játék. Az első rész nagyon tetszett PC-n, szép volt a grafikája, pergő a játékmenet, de ez csak fél órán át tartott sajnos, ugyanis ennyi időre volt csak szükség, hogy végigvigyem a játékot. Volt még egy Boss mód, de ez sem nyújtotta túlságosan a gyenge szavatosságot.
A második rész PC-n (és konzolon is) kimaradt nekem. Viszont eme részt grátisz megkapjuk a címadó játékkal együtt, úgyhogy egyúttal ki is próbáltam ezt a változatot. Az első rész pozitív élménye ellenére nem voltak nagy elvárásaim a programmal szemben, gondoltam hozza a formáját.

A játékot elindítva már a főképernyő szép háttérképe megtetszett, meg az ott figyelő The House of the Dead 2 menüpont is! Ez persze első indításra elérhetetlen. A harmadik rész Time Attack és Survival módban (ez az igazi story mód) indítható el, az utóbbit javaslom. Ez egyszerűbb, nem időre megy, és ha ezt végigvisszük, akkor nyílik a meg a második rész! A történet lineáris, többfelé mehetünk, de minden utat végigjárunk a történet során. Ez négy fejezetre oszlik, ami négy nagy pályát takar, négy főellenséggel. Ezek nem igazából kemények, csak az utolsó, a Wheel of Fate, itt aztán lehet szívni!

A küldetések során Lisát irányítjuk, társunk G lesz, akit párszor meg kell majd mentenünk a zombik támadásaitól. A játékmenet alapvetően könnyebb lett: shotgun lett az alapfegyver, ráadásul automatikusan újratölt - manuálisan is lehet. A zombik számszerűleg többen vannak, mint az első részben, változatosak. Van mindenféle, mi szem-szájnak (nem) ingere. Kedvencem a nagyhasú zombi, azzal a bizonyos járásával, a söréttől szétszakadó hasával, meg a katona. A katona is egy zombi, csak elneveztem annak, mert úgy néz ki, de ami megtetszett benne NAGYON, az hogy tud oldalazni . Ez az utóbbi idők egyik legjobban megmosolyogató poénja. Ez igen! Ez igen jó poén a fejlesztőktől, gratulálok! Egyes zombik nem csak puszta kézzel rontanak nekünk, hanem síndarabokkal, láncfűrésszel, körfűrésszel, ők egy kicsit jobban bírják a sörétet is. Az első főellenség egy Security Guard fölturbózva, aztán egy mutálódott növény (fa), aztán egy négylábú fókaszerűség (engem arra emlékeztetett), végül maga Curien (Wheel of Fate).

A játékot ketten is játszhatjuk egy Xbox-on, így még nem próbáltam, de gondolom jóval könnyebb lesz. Egyedül érdemes a legkönnyebbre rakni mindent az opciókban, ugyanis a végső főellenségnél még így is könnyű elvérezni! A continue-kat is rakhatjuk 9-re. Egyedül nehezebb a játék, de akkor is mindössze 26 (!) perc alatt végigvittem a játékot. Ez meglepett! Kicsit többet vártam, mondjuk 40-50 perc tiszta játékidőt. Az irányítás jól használható, kellemes. Fénypisztoly nélkül is nagyon jól lehet irányítani a kontrollerrel a programot, tehát csak emiatt a játék miatt nem érdemes eme kiegészítőt megvennünk!

A második rész elindítva jónak néz ki, ennek is kicsit feltuningolták a grafikáját, még mai szemmel is elfogadhatónak mondható. A játékmenet elég pergő, sőt szerintem túlzottan is, túl sok a hirtelen támadás, a sztorit kaotikusnak és kapkodósnak érzem. És az irányítás! A harmadik után játszva BORZALMAS! Pillanatok alatt kifogy a pisztoly, egy tárral egy zombit lehet megölni, mire újratöltesz, addigra már rég neked ment egy másik zombi! Induláskor tudtam bónuszként gépfegyvert szerezni, az is 6 (!) golyóval megy, a másodperc törtrésze alatt kifogy. Ezzel az irányítással igencsak elszúrták a második részt, a harmadik könnyed játékmenete után szerintem nem sokan veszik elő. Lehet, hogy a PC-s változat jobban irányítható egérrel, mint ez. Még a legkönnyebb fokozaton is a játék harmadik fejezetének elején elvéreztem. Nevetséges. Szóval a második rész nem jött be nálam, legalábbis ami a konzol változatát illeti. Jó, hogy bónusz, de azért így nem kellett volna belerakni, automata újratöltés lehetett volna, vagy ha az nem, akkor a pisztoly erejét helyesen bekalibrálni. Az 1-ben is pisztoly volt az alapfegyver, de ott olyan jó volt, hogy normálisan végig lehetett vinni a játékot.

A 3 grafikája a megszokott Xbox-os színvonal, szép, teltek a színek, változatosak a textúrák. Ami negatívum felróható, az a messzi hátterek zizegése, ott nem igazán hatékony az élsimítás. Ami nálam sokat számít minden játékban, azaz az ég megjelenítése. Ebben a játékban gyönyörű a borús ég! Ráadásul nem statikus, hanem a felhők mozognak! Az épületeken belül és a külső területeken szépen sikerült visszaadni a zombik által lepusztított tárgyak, falak képi világát! Ez a játék egyik legnagyobb pozitívuma. A töltési időt megfigyelve is elégedettek leszünk, szerencsére elkerüli az utóbbi idők legnagyobb mumusa, a percekig tartó várakozás a következő pályára! Gyakran kapunk a játék motorjával felvett videókat, ezek jók, de ki is nyomhatók a Start gombbal. A hangok is eléggé eltaláltak, a zombiknak változatos a hangja, szerencsére nem mindig ugyanazt a morgást halljuk.

A játék összességében nagyon pozitív benyomást tesz mindenkire, aki szereti a zombis témát, és nem lesz rosszul a felnyíló has, leszakadó fej látványától. A program brutálisan megjelenít ugyanis minden sérülést! Az igazából egyetlen negatívum a mindössze fél órás játékidő, ez egyszerűen röhejes! A játék messze nem használja ki a DVD lehetőségeit, 2-3x ennyi játékidő simán felfért volna a lemezre. A játék extrái: a második rész és a House of the Dead film előzetese. Ugyan a 2-t nem játszottam végig, de elnézve, az sem lehet több fél- háromnegyed órásnál. Tehát az egész lemezt legjobb esetben is 2 óra alatt teljesen kivégezhetjük! Ez a legnagyobb probléma, és mivel arcade alkotás, ritkán fogjuk elővenni azért, hogy újra játsszunk vele! Ettől eltekintve minden Xbox tulajdonosnak ott a helye a gyűjteményében, mert egyedi, és X-en kevés a fénypiszolyos típusú játék (most csak a Silent Scope-ot tudnám mondani)!