PS3Xploit Tools v3.0 HAN minden PS3 modellhez

PS3Xploit csapat újrázott, mellyel hihetetlen áttörést ért el. Ez pedig mostantól bárki számára elérhető. Ahogy az előzetes infómorzsákból sejteni lehetett, a Slim és SuperSlim modelleket is érinti (ezekre korábban nem lehetett CFW-t installálni) az új szoftveres módosítás, amelyet HAN-nek neveztek el, az etHANol rövidítése után. A hack ezen verzióját úgy fejlesztették, hogy minden PS3 modellnek nyújtson valami pluszt. Mindez bővebben: a használatával egyéb más funkciók mellett bármelyik PS3 gépre installálhatunk a játékainkról készült biztonsági másolatot, pkg-ket, hozzáférhetünk a PS1/PS2/PSP emulátorokhoz.

Forrás: psx-place.com

PS3 exploit eredeti 4.81 Firmware-hez

Eurasian olvasható bejegyzés fordítása:

"Hét év telt el mióta a Playstation 3 rendszerszoftverét sikerült feltörni (a 3.55 verziószámú volt az utolsó), mindez sok korábbi modellt érintett, ám életre hívott a későbbiekben olyan Slim és Super Slm modelleket is, amiken nem lehetett egyedi FW-t (CFW) telepíteni és/vagy visszaállítani korábbi verziószámú gyári FW-re (downgrade lehetősége)."

" Ez a helyzet megváltozhat a későbbiekben egy háromszemélyes csapat által fejlesztett új projekttel (4.81 OFW Exploit), amit PS3Xploitnak hívnak. A "törhetetlen" jelző a múlttal lesz egyenlő az ide sorolható modelleknél - megjegyzendő viszont, hogy jelenleg még nem elérhető a törés - és egy HENkaku féle megoldás (PS Vitánál már látott) egészen valószínűleg mondható. Jelenleg az exploit minden konzolon elérhető teszi a flash memória olvasását és engedélyezi annak írását - utóbbi kivételt képez 25xx + típusú modellek esetében - ami azt jelenti, hogy pápát inthetünk a hardver alapú flasher megoldásoknak és üdvözölhetjük az egyszerűbben használható, szoftver alapú downgrade-et."

Megjegyzés: azóta a Sony kiadott egy frissítést (4.82), ami befoltozza a böngésző sebezhetőségét.

Bővebb angol nyelvű leírás és elérhető letöltés: katt 

PS VITA hack rövidhírek

Sziasztok,

Két új hír jött PS Vita hacking ügyben, az egyik hogy TheFLOW kiadta a NoNpDrm plugin-t, amivel ki lehet kerülni a DRM védelmet a PS Vita tartalmakon. Ezáltal már nincs korlátozás.
Letölteni az EurAsia oldaláról lehet: KATT (regisztráció szükséges). Forrás

A másik hír szintén EurAsia oldaláról jön, mégpedig, hogy motoharu kiadta a psvgamesd-t (PS Vita Virtual Game Card), ami egy felhasználói applikáció és kernel plugin PS Vita konzolhoz, amivel a játékokat lehetséges dumpolni és futtatni. Röviddel ezután Yifan Lu bemutatott egy összehasonlító táblázatot a jelenleg elérhető PS Vita dumper programokról és azok tudásáról. A legtöbb PS Vita hack eléggé megkésett de a végső cél, hogy a backup játékok rendesen dumpolhatóak és játszhatóak legyenek. Forrás: EurAsia

psvsd: avagy egyedi PS Vita microSD kártyaolvasó

YIfan Lu írt egy hosszabbra nyúlt cikket jó néhány képpel tarkítva, hogyan építhető egy belső USB-n működő microSD kártyaolvasó a PS Vita 3G-hez, mellyel gyakorlatilag a a belső 3G modem lecserélődik.

Az egész építési folyamat végtelenül részletesen írja le még egy kezdő számára is a mikéntet és hogyant.

Forrás: EurAsia

Projekt: YIfan Lu projektoldala

 

Xbox One kontroller töltő MOD

godzivan az EurAsia tagja megosztott egy hardware hack-et, amit Ő maga "T.P.C. (Tiny Pawā Charger)"-nek nevezett el, ami lehetővé teszi, hogy MicroUSB kábellel direktben lehessen tölteni az Xbox One kontrollert.  Minden ami kell ehhez a remek dologhoz, egy lineáris 3,3 V feszültségszabályozó, egy dióda és két újratölthető AA elem az akkumulátortartó rekeszben.

Bővebb információt, diagrammot, leírást, képeket ezen a helyen találhatsz: project page with info and diagrams over GitHub.

Forrás: EurAsia

Henkaku Enso kiadás PS Vita-ra!

Az EURASIA írta, hogy "Davee a twitteren kicsipogta, a team molecule csapat (Davee, Proxima, Yifan Lu, xyz) kiadta a Henkaku Enso-t, ami egy egyedi (custom) firmware azokhoz a PS Vita gépekhez, melyek eredeti firmware verziója OFW 3.60.

Idézve őket: HENkaku Ensō a HENkaku jailbreak fejlődésének következő állomása, mely új világot nyit a PS VITA-ra és PSTV-re, ahol a felhasználók egyedivé tehetik azokat.
Elegendő egyszer installálni és a hack, a törés permanensen marad, nem úgy, mint eddig, hogy minden reboot után újra kellett aktiválni. Csak be kell kapcsolni a HENkaku-t, installálni egy vpk file-t, indítani és csak a képernyőn megjelenő instrukciókat követni.

Forrás: eurasia.nu

Oldalak