December 6. után lát napvilágot az új LT+ CFW

Ahogy a címben is olvasható Mikulás napja után jelenik meg az LT+ 3.0. Hogy miért is?

Az előző héten jelentette be a Microsoft első embere, Major Nelson bácsi, hogy a 2011-es őszi dashboard update hivatalosan December 6-án válik elérhetővé a nagyközönség számára. Az LT+ 3.0 megjelenésnek ütemezése az említett dátum után veszi kezdetét, így a C4evanak és a bandájának lehetősége nyílik kielemezni a végső frissítést, meggyőződhetnek afelől, hogy a 3-as verziószámmal fémjelzett CFW nem igényel további változtatást.

Hírmorzsák: AP 2.5, DAE.bin frissítések, LT+ 3.0

Igaz nem mai a hír - külföldi oldalakon már múlt hétvége óta olvasható - miszerint az MS egyedi és új dae.bin állományt küldött minden Live rendszert használó játékosnak egy ún. "csendes frissítés" keretein belül. Ez azt jelenti, hogy a felhasználók semminemű tájékoztatást nem kaptak erről, a gép háttérfolyamatként rendezte le az frissítést.
Mindezzel a konzolóriás jól odatett azon gamereknek, akik backupokkal nyomják az online multit, ugyanis az AP2.5-ös másolatok nem indultak és ezen túlmenően nagy valószínűséggel ban flaget is kaptak a tilosban járó gémerek.

Next-gen Xbox jövőre, devkitek az Ubinál

A utóbbi napokban megszaporodtak a következőgenerációs Xbox-szal kapcsolatos szóbeszédek, nézzük milyen hirek/hiresztelések láttak napvilágot a jólértesült, de titkot tartani nehezen tudó médiaorgánumok jóvoltából.
Az EDGE információi szerint az Ubisoft Montreal már az új Xbox tervezett specifikációinak megfelelő gépen dolgozik serényen. A további devkitek várhatóan még karácsony előtt megérkeznek a nagyobb stúdióknak. A jelek alapján körülbelül 2012 végén érkezik a konzol.
Az EDGE forrás szerint a CPU-t az AMD szállítja.

Megváltozott AP 2.5-ös lekérdezések az új őszi dashboardban!

Mióta az MS bevetette az AP 2.5-ös másolásvédelmi eljárását tudjuk, hogy az ehhez köthető biztonsági lekérdezések tetszőlegesen változtathatóak, akár dashboardon update-en keresztül. Nem lesz másképp az idén ősszel sem. C4eva a Team Jungle IRC csatornáján közölte, miszerint az új őszi dashboard egy "előzetes" verziójában(2.0.14686.0) megváltozott a dae táblázat(.bin), mely az AP 2.5-ös játékok lekérdezéseit tartalmazza.

Mindez mégis mit jelent a gyakorlatban?

XboxKlub.Hu - Karácsonyi Adományozás 2011

Kedves XboxKlub.Hu tagok, látogatók.

Ezúton szeretném veletek tudatni, hogy idén is lesz

XboxKlub.Hu Karácsonyi Adományozás.

Immáron 6. alkalommal is megszervezzük és le is bonyolítjuk eme - főleg az utóbbi két évben - sikeres akciónkat.

Mit is jelent ez (csak az új felhasználóink kedvéért)?!

Megjelent: iXtreme Burner Max CFW PC-s Lite-On dvd írókhoz és LT+ 2.01 Samsung olvasókhoz

Az iXtreme Burner Max CFW a világon elsőként lehetővé teszi, hogy 8.7 GB-os XGD3 backup lemezeinket szabványos DVD+R DL lemezre kiírhassuk.
Nincsenek többé CIV ellenőrzésből adódó hibák. Utóbbi csekkolja ,hogy az adott játék olyan példányával játszunk-e, amely 100%-ig tartalmaz minden adatot. Továbbá az ilyen módon kiírt backupunk, minden jelenlegi ellenőrzésnek megfelel!

Oldalak